Kész a tanulmány egy új termálkútra

Idén tavasszal a Váci Sport Kft. pályázatot írt ki új termálkút lehetőségének vizsgálatára a város területén. Az új kút szükségességét az indokolja, hogy a jelenlegi, 1968-ban fúrt B-58-es kút állapota koránál és műszaki állapotánál fogva kritikus, szükségessé vált új, ideálisabb hőfokú és hozamú vízlelőhely feltárására. A napjainkban is használatban lévő kút a 33 méteres medence mellett helyezkedik el, pozitív, ami annyit jelent, hogy a víz magától feltör a felszín felé. 1971-ben a víz rozsdabarna színének megszüntetése miatt a béléscsövek mélyebben fekvő részére a szakemberek vízkövet csapattak ki, a felső 470 méterre pedig műanyag bélés csövet helyeztek el. Vélhetően ezen munkafolyamat következtében egy technikai probléma miatt 450-470 méter mélységben akadály került a kútbelsőbe, ami jelentősen csökkenti a kút hozamát és ezzel együtt a kinyert víz felszíni hőmérsékletét. Az akadály eltávolítására több sikertelen kísérlet történt a 80-as években és a kockázatokat mérlegelve azóta nem is lett bolygatva a jelenlegi béléscső. 

A váci strand és uszoda gazdaságos üzemeltetéséhez a jelenlegi kút, 28 fokos kitermelt víz hőfoka éppen hogy csak elégséges. Egy melegebb hőforrással a medencék melegebb termálvízzel valófeltöltése mellett megoldható lenne az uszoda jelentősen gazdaságosabb fűtése, illetve erről a vízről üzemelhetnének a mosdók, zuhanyzók.  

A Váci Sport Kft. ügyvezetője, Gulyás Zoltán tájékoztatása szerint a napokban elkészült a “Vác város termálvíz földtanából, leendő új kút/kutak termálvíz bázisáról” című tanulmány. Eszerint az uszodaelőtt található területen 35-40 °C hőmérsékletű, a jelenlegi kúttal azonos összetételű termálvíz nyerhető ki biztonságosan és megfelelő vízhozammal. Ezzel a fejlesztéssel már kiváltható lenne atöbb mint 50 éves kút és üzembiztossá tehető a városi strand és uszoda jövőbeli vízellátása. 

Amennyiben a jelenlegi tanulmány pozitív elbírálást kap, megkezdődhet a megvalósításhoz szükséges munka pályáztatása, a szükséges engedélyek beszerzése, és a kutak kiépítése. A tervezett beruházás a város életében is jelentős mérföldkő lenne, amelynek előnyeit a váci lakosság mellett a turizmus jelentős fejlődése is követheti.